Idő kérdése

Egyes mérések szerint ma a fejlett világ embere a nap huszonnégy órájába olykor huszonhét órai teendőt zsúfol be, így “nyerve” időt, egy hónapjába pedig már mintegy harmincnégy napnyi normál tevékenység fér. Tény és való, nincs időnk. Ami akad helyette, az pedig borzasztóan hangzik: időzavar és időhiány, időhatárok és határidők.

Menedzserek és kismamák, orvosok és tanárok, munkások, gyerekek, nyugdíjasok egyformán az idő nyomasztó hiányára panaszkodnak. Mindenki másképp és másért persze, holott az emberek jelentős részének elvileg soha nem volt ennyi – szabad – ideje, mint ma, elsősorban az automatizálás és a racionalizálás miatt.

A háztartási gépek, az elektronikus ügyintézés, a nagyüzemi termelés – az időmegtakarító termékek és folyamatok – mind-mind az időnyerést célozzák meg. Hol tűnnek el mégis a megnyert órák? Amikor sorban állunk az elromlott hajszárító alkatrészéért? Vagy amikor megvesszük – oda-vissza úttal együtt félóra alatt – az öt percen belül elkészülő fagyasztott terméket?

Egyes fejlett országokban a népesség egyenesen a négynapos munkahét bevezetését szeretné. A szabadidő sokba kerül, hiszen kemény munkával harcoltunk meg érte, ezért szeretnénk igazán “jól” kihasználni. Sőt, ugyanannyi idő alatt egyre több dolgot akarunk csinálni. Úgy érezzük, hogy a szabadidő órái gyorsabban szállnak, és az emiatt feltámadó – esetleg elfojtott – érzelmek mindenkit erősen érintenek. Erősödik a harc a tovatűnő pillanatokért, és ez csökkenti az ingerküszöböt. Mindig és mindenhol várakozni kell (dugó, bevásárlás), ez pedig növeli a stresszt, a türelmetlenséget.

Az általános időhiány, és az annak köszönhető következmények is okozhatják, hogy az utóbbi tíz esztendőben jelentősen megváltozott a felnőtt nyugat-európai lakosság életideálja. Egy évtizeddel ezelőtt a munka – a szakma, a foglalkoztatás – témája Németországban megelőzte a szabadidős tevékenységekét. Egy hamburgi kutatóintézet nemrégiben 2000 embert kérdezett meg, mi számukra a legfontosabb. Az eredmény pedig, egyértelmű sorrendben: először a család, azután a barátok, harmadik a szabadidő. Ezt követi a képzés (továbbtanulás), és csak ötödik helyen áll a szakma. A felmérést értékelő szociológus kicsit szkeptikus a statisztika számaival szemben. Mert való igaz, hogy a családot tényleg nagyon fontosnak tekinti a megkérdezettek túlnyomó többsége, az azonban más lapra tartozik, hogyan is képzelik el az emberek a családi együttléteket, mi is az, amit ma a családok “együtt” csinálnak.

A felnőtteknél sokkal őszintébbnek tűntek a 14-19 éves fiatalok, akik nyíltan vállalják, hogy számukra a szabadidő és a barátok a legfontosabbak, ezután jön a munka, és végül a család. A képzést, az oktatást azonban ők is nagyra értékelték, a tíz esztendővel ezelőtti szemlélet helyett jóval tudás orientáltabb felkészülés látszik kibontakozni. Igaz, a tanulást elsősorban az elhelyezkedés szempontjából tartják a legfontosabbnak, mert a tudás – a kurrens, a friss, a trendy – nem csupán tőke, hanem egyetlen lehetséges kulcs a jövő vezető gazdasági ágazataihoz. A képzésbe szigorúan beleértik a fiatalok az amúgy szabadidős tevékenységek közé számító kulturális programokat is (mozi, színház, olvasás, zene, stb.), olyannyira, hogy igen sokan az efféle ismeretszerzést tartják az egyik leglényegesebb területnek.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>